Hogy miért választottam éppen ezt a nevet a Táncstúdiónak?

Röviden, mert példaképeim all-round táncosok, énekesek, színészek.

Most pedig egy kicsit bővebben néhány szóval az előzményekről:

Gyermekkoromban, a televízióban nagyon ritkán, de lejátszottak régi amerikai musical filmeket és már akkor annyira megragadott a látvány, a csodálatos táncok, a táncosok, az énekesek, hogy elhatároztam, én is ezt szeretném „csinálni"! Csakhogy akkor még Magyarországon nem működtek musical stúdiók!

10 évesen jelentkeztem a Balettintézetbe, de nem vettek fel, s talán ez volt a szerencsém, mert így sok-sok tanártól és mestertől tanulhattam különböző stílusokat. Mindezek az előzmények a későbbiekben elősegítették, hogy ráérezzek ennek a műfajnak a lényegére és megérezzem, mire is kell majd törekednem. Hogy mire? - A sokoldalúságra, ami az állandó tanulásra sarkalt.

Évekkel később, amikor a Táncművészeti Főiskolán a szakdolgozatom témáját kellett leadnom, akkor döntöttem úgy, hogy Fuchs Lívia tánctörténet tanárom vezetésével, a musical stílus kialakulásáról és világáról szeretném megírni a dolgozatom. Így örömmel és sokat foglalkoztam a témával, s egy kicsit mélyebben megismerkedhettem a stílussal. Majd a következő negyedik év végén, 2004-ben, már azt próbáltam részletesen kifejteni, saját tapasztalatokat is beleszőve, hogy milyen fontos lenne hazánkban is bevezetni az „allround-táncos" képzést a Magyar Táncművészeti Főiskolán.

Amerikában a musical táncosokra használják ezt a kifejezést, allrond táncos, vagyis a sokoldalú, az univerzális, a minden stílust táncoló táncos. A kifejezéssel csak ekkor ismerkedtem meg, de a művészeket, már régóta figyeltem. Ilyen például egyik példaképem Cyd Charisse, akinek technikai tudása és előadókészsége az évek alatt folyamatosan változott és fejlődött, minden filmben új oldalával mutatkozott be.

Persze a csodákhoz a műfaj kiemelkedő táncosai is kellettek, akik sokszor koreográfusok és rendezők is voltak egyben, mint például Gower Champion, Ágnes De Mille, Stanley Donnen, Bob Fosse, Gene Kelly, Michael Kidd, Hermes Pan, Jerom Robbins.

A fiatalabb érdeklődőknek szeretnék még néhány művészt kiemelni, és a figyelmükbe ajánlani. Létrehoztak egy műfajt és segítették a színvonalassá válását. Számtalan filmben csodálhatjuk meg elképesztően összetett tudásukat.

Fred Astaire, Lucille Bremer, Leslie Caron, James Cagney, Marge Champion, Sammy Davis Jr., Vera Ellen, Judy Garland, Rita Hayworth, Paula Kelly, Shirly McLaine, Ann Miller, Harold Nicholas, Fayard Nicholas, Liza Minelli, Donald O?Connor, Elenor Powell, Jane Powell, Tommy Rall, Debbie Reynolds, Chita Rivera, Ginger Rogers, Bobby Van és sorolhatnám.

Két francia művészről sem szabad megfeledkeznem Zizi Jeanmaire-röl (balerina, revüsztár) és Roland Petit-röl (táncos, koreográfus), akik nemcsak a klasszikus műfajban hoztak létre maradandó alkotásokat, hanem a revü világát is értékesebbé tették a színvonalas előadásokkal.

Hozzám ez a stílus áll a legközelebb és szeretném a mai fiataloknak is a figyelmükbe ajánlani, a táncnak, mint műfajnak, ezt a speciális, színvonalasan szórakoztató világát! Sajnos ma nincsenek ilyen esti programok és nincs egy megfelelő kulturált helyszín arra, hogy egy igazi revüműsort bemutassanak.

Jelenleg kissé elkeserítő és méltatlan a helyzet, de a nehézségek ellenére is szívesen és szeretettel dolgozom azon, hogy ha lesz rá lehetőség ez a műfaj újraéledhessen a mai kornak megfelelő tudással és igényességgel.

A táncegyüttesben folytatott munkámban arra törekszem, hogy a jelentkezők megfelelő alapképzést kapjanak, hiszen ezt a műfajt másképp nem lehet elsajátítani. Sok-sok óra megy el az alapozással, és csak utána kezdhetünk neki a látványos koreográfiák létrehozásának.

Szeretettel várom tehát az All Round Dance Táncstúdióba mindazokat az érdeklődőket, akik szeretnének a musical tánc, a színpadi tánc, a jazztánc és az amerikai sztepptánc általam művelt világával megismerkedni, s amennyiben a jelentkezők tudása, szorgalma, tehetsége és külső megjelenése lehetővé teszi, a fellépő csoport tagjaivá is válhatnak.

Üdvözlettel:
Bognár Zsuzsanna