Kinek ajánlom a felnőtt Stretching +
Testfejlesztő kombinált és BéZs* órát?

* Alakformálás, tartásjavítás, nyújtás, lazítás, tágítás, a hajlékonyság fejlesztése, zenére végzett művészi mozgás, erősítés, egyensúlyfejlesztés, a koordinációs képességek fejlesztése, alapozó, előkészítő, kondicionáló és testfejlesztő tréning
Fontos még kihangsúlyozni a mozgás általános gyógyító és egészségmegőrző szerepét.

Felnőtt lányok, hölgyek részére
Korosztályi ajánlás: 20 éves kortól 55 éves korig

Azoknak ajánlom ezt az órát, akiknek eddig nem volt idejük, hogy mozogjanak, de már érzik, hogy az egészségük megőrzése érdekében szükségük lenne egy olyan rendszeresen végezhető tréninganyag elsajátítására, amelyet megfelelő képzés után akár az otthonukban is szívesen gyakorolnának.
Mindenkinek meg kell találni azt a stílust, ami Neki tetszik, azt a helyet, ahol jól érzi magát, és azt a tanárt, aki Neki tud segíteni a fejlődésében.
Egy olyan kombinált órára szeretném felhívni a figyelmüket, ahol lehetőségük lenne arra, hogy nyugodt körülmények között a testüket fejlesszék, átmozgassák és a gyakorlatok segítségével, feltöltődjenek és felfrissüljenek.
Az óra első részében nyújtó, lazító, erősítő gyakorlatokat végzünk, majd a második részben az egész testet illetve a testrészeket, külön-külön átmozgatjuk olyan mozgáselemekkel, mozgáskombinációkkal, amelyek fejlesztik a testtartást, az izomzatot, az egyensúlyt, a koordinációs képességeket, a hajlékonyságot, és a plasztikus és szép nőies mozgást. A harmadik részben különböző ugrás gyakorlatokkal az erőnlét, a rugalmasság, a könnyedség fejlesztése a cél, s végül az óra néhány levezető, lazító mozgással zárul.
Tudom, ebből a néhány mondatból nem derül ki, hogy milyen is ez az óra, ezért fontos hangsúlyoznom, hogy lehetősége van a gyakorlatban is kipróbálni kezdőknek a Testfejlesztő kombinált órát vagy középkezdőknek a BéZs órát.

Egy új, teljesen kezdő csoportot szeretnék indítani!

Öltözék: kényelmes tréningfelszerelés és sport zokni.

Mivel csak heti 1 alkalommal vannak az órák, ezért bármennyire is szorgalmasan jár valaki a foglalkozásokra, idő kell a különböző szintek eléréséhez.

Az új csoportokról, meghirdetett próbaórákról, az időpontokról és a szintekről az összesített Órarendben is tud tájékozódni az érdeklődő!

 


Bognár Zsuzsanna
táncpedagógus
+36 (30) 484 23 71

 

Felnőtt lányok, hölgyek részére kombinált alapozó, BéZs óra: testfejlesztés, alakformálás, erősítés, nyújtás, a hajlékonyság fejlesztése, az erőnlét fejlesztése, a testtartás javítása, a hát izomzatának megerősítése, a szép, nőies és plasztikus mozgás kialakítása és fejlesztése.